Nagy árat fizet a kormány és a 4iG a Vodafonért

444 - A podcast by 444

Felkavarta a kormány a nyár végi uborkaszezon állóvizét a kormány azzal, hogy hétfőn bejelentette, kisebbségi tulajdonrészt vásárol a Vodafone magyarországi cégében. A többségi részvénycsomag sem kerül messze a kormány köreitől, azt a Mészáros Lőrinc cégeit egykor irányító Jászai Gellért vezette 4iG vásárolja meg. A csomagért mai árfolyamon 715 milliárd forintnak megfelelő eurót fizet majd az állam és a cég. A felvásárlás pikantériája, hogy az állam és a 4iG már egy másik telekom szolgáltatóban, a Yettelben, korábbi nevén Telenorban is tulajdonrészt vásárolt.  Gaál Gellért, a Concorde értékpapír Zrt. vezető részvényelemzője szerint ez az ár nagyjából a kétszerese lehet a Vodafone piaci árának, vagyis a magyar állam, nehéz gazdasági helyzet ide, leállított állami beruházások és költségcsökkentés oda, nagyon borsos árat hajlandó fizetni azért, hogy megkaparintson egy telekom céget.  A szakértővel összeültünk egy gyors helyzetelemző podcast interjúra arról, hogy alakítja át a magyar telekommunikációt piacot a felvásárlás, mekkora szereplő lesz ezután ezen a piacon az állam és a 4iG, honnan lesz egyáltalán pénz erre az üzletre, és mit érezhetnek meg ebből az ügyfelek. See omnystudio.com/listener for privacy information.